Mennyei Életerő

Ahogyan a szellemi ajándékokat aktiválhatjuk

Dr. Norvel Hayes

Arra van szükségünk, hogy Isten ereje működjön a nemzetünkben, a gyülekezeteinkben és az életünkben. Tény és való, ki kell vinnünk az utcákra Isten erejét, hogy az emberek megszabaduljanak és megváltozzon az életük. Hogyan tehetjük ezt? Norvel Hayes szerző és jól ismert szolgáló szerint a Szent Szellem kilenc ajándéka az a természetfeletti kelléktár, amellyel Isten felszerelt bennünket a munka elvégzéséhez – végtére is „a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására” (2Korinthus 10:4).

Mennyei életerő című könyvében Norvel megosztja, hogy melyek ezek az ajándékok, kik jogosultak a használatukra, hol van a működési területük, és hogyan aktiválhatod őket. Az 1Korinthus 12:6,7 szerint Isten minden hívőnek adott ajándékokat, hogy mindenkinek hasznára legyenek – tehát neked is!

NORVEL HAYES sikeres üzletember és nemzetközileg elismert bibliatanító, aki több keresztény szolgálatot alapított az Egyesült Államokban és másutt. A New Life Bible College elnevezésű intézményt 1977-ben hozta létre Clevelandben, Tennessee államban; ennek a bibliaiskolának az istentiszteleteiből nőtt ki a New Life Bible Church egyházközössége. Norvelt nemzetközi porondon is számon tartják Isten Igéjét dinamikus módon megvilágító tanításai révén. Élete nagy részét világszerte tanítással és azzal töltötte, hogy gyülekezetekben, egyetemi tantermekben, konferenciákon és szemináriumokon Isten szabadító és gyógyító erejével szolgáljon.

A könyv ára: 2950.- Kiadói ár: 2510.-

Kategória: tanítás
ISBN: 978-615-6017-01-7
Oldalszám: 224
Méret: 140 x 215 mm
Kivitel: kartonált
Kiadás ideje: 2019. október 15.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar