Határtalan Bűnözés
AMIT A POLITIKA ÉS A TÖMEGMÉDIA A MIGRÁNSOK BŰNCSELEKMÉNYEIRŐL ELHALLGAT ELŐLÜNK
Udo Ulfkotte
Pesti Srácok 2018
A 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt német szerző a Határtalan bűnözés
című könyvének bővített kiadásán dolgozott. Halála előtt néhány héttel
egy interjúban arról számolt be, hogy a hatóságok mindent megtesznek azért,
hogy megakadályozzák a mű megjelenését, amelyben többek között a németországi
migránsok által nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakról írt.
"A kiadóm úgy döntött, hogy nem Németországban nyomtatja ki a könyvet,
hanem külföldön, én sem tudom pontosan, hogy hol. Nem akarják, hogy az
ügyészség a publikálás előtt elkobozza a példányokat. Valós veszélye van
azonban annak, hogy a könyv megjelenése után letartóztatnak a német hatóságok,
mert nem engedelmeskedtem az ügyészi felszólításnak, hogy kövessem
Angela Merkel -Willkommenskultur- programját. A Facebookról és a
digitális médiából bármikor nyomtalanul eltüntethetnek, de ezt a könyvet kinyomtatják,
így marad belőle példány bizonyítékként.
Ha bíróság elé állítanak,
felolvasom az egész könyvet, és bebizonyítok minden egyes esetet. Megkérdezem
a bíróságtól és az ügyészségtől, hogy tessék megmondani, miért állok
itt, ha a tényeket írtam le?" (Udo Ulfkotte)
A Határtalan bűnözés mégis megjelent, de a szerzője ezt már nem érhette meg.
Udo Ulfkotte magyarul megjelent sikerkönyvei:
Megvásárolt újságírók, Menekültipar
A könyv ára: 3990.-
Kategória: politika ISBN: 9786150017457 Oldalszám: 336 Kivitel: keménytáblás
Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.
Szeretettel
a S(z)ószórók
A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:
E-mail:
immanuel@immanuel.hu
Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551 +36 20 776 2585 (+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar
|