Hozd világra a csodát!

Heidi Baker

Isten csodákat ígért mindnyájunknak. Kész vagy megtenni mindazt, amire szükség van, hogy meg is történjenek?

Mindannyian vágyunk arra, hogy megnyugodjon életünkön Isten jóindulata. Buzgón kérjük és reméljük csodáit, ígéreteit és áldásait. Isten ígéreteinek hordozása azonban sokszor jár teherrel, kellemetlenségekkel, és komoly türelemre van szükség ahhoz, hogy ezeket az ígéreteket addig dédelgessük magunkban, amíg el nem érkezik világra jöttük Istentől elrendelt időpontja.
Hozd világra a csodát! című könyvében Heidi Baker az életéből és szolgálatából vett igaz történeteket – többek között isteni meglátogatásokat és életet átformáló látomásokat – sző össze Mária várandósságának bibliai történetével, hogy megmutassa, miként lehetünk Isten dicsőségének eszközeivé itt a földön.

Isten ígéreteit olykor furcsának, lehetetlennek, sőt, őrültnek találjuk. De akármilyen megvalósíthatatlannak tűnnek is az Ő ígéretei, mi is válaszolhatunk úgy, ahogyan Mária – önmagunkat odaszánva kiálthatunk „Igen!”-t. Itt az ideje, hogy ígéretünket hordozva, a lehetetlen felől meggyőződve eljussunk a társadalom valamennyi szegletébe, és meglássuk, ahogyan Isten véghez viszi a csodát rajtunk keresztül.

A könyv ára: 2950.- Kiadói ár: 2510.-

Kategória: tanítás
ISBN: 9786155246968
Oldalszám: 224
Méret: 140 x 210 mm
Kivitel: kartonált
Kiadás ideje: 2018. május 23.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar