Mindennap az Ige fényében

Áhitatok az év minden napjára

Andrew Kuyvenhoven

Andrew Kuyenhoven (1927-2015) Hollandiában született és 25 évesen Kanadában települt le. Itt alapított családot és itt végezte el teológiai tanulmányait. A Christian Reformed Church (Keresztyén Református Egyház) lelkészeként több kanadai református gyülekezetben szolgált. Az Észak-Amerikában közismert The Banner című, havonta megjelenő folyóirat főszerkesztője volt közel egy évtizeden át. Írói munkássága is jelentős, cikkeket, tanulmányokat, áhítatos könyveket írt, népszerű, de igényes stílusban.

Áhítatos könyvei közül legismertebb a Daylight. A könyv tíz kiadást ért meg angolul, számos nyelvre lefordították. Magyarul Mindennap az Ige fényében címmel jelent meg, ez már a második kiadása. A mostani bizonyos értelemben új fordítás is, mivel a szerző az igemagyarázatokhoz további megjegyzéseket fűzött és az eredeti szöveget is átdolgozta, aktualizálta.

A Daylight magyarul nappalt, nappali világosságot jelent. Ha valaminek a színét meg akarjuk vizsgálni, természetes, azaz nappali fényre van szükségünk. Jézus Krisztus így szólt önmagáról: "Én vagyok a világ világossága." (Jn 8,12) Számunkra - lelki értelemben - Ő a "nappali fény". "Éleslátásunk" garanciája az a Jézus, akit az Atya Úrrá és Krisztussá tett azáltal, hogy halottaiból feltámasztotta. A Mindennap az Ige fényében ezt a lelki látásunkat élesíti.

A könyv ára: 2900.-

Kategória: Teológia
ISBN: 978-615-51418-1-2
Oldalszám: 370
Méret: 145 x 210 mm
Tömeg: 498g
Kivitel: Puhatáblás

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar