Az önismeret ajándéka

David G. Benner

Az önismeret, az identitás és a hiteles személyiség a manapság népszerű pszichológiai irányzatok kulcsfogalma. Az általuk felkínált módszerek mind arra tesznek kísérletet, hogy valamiképpen létrehozzák, felépítsék az egyént. David Benner pszichológus ezzel szemben azt vallja, hogy az identitásunkat nem megalkotjuk, hanem felfedezzük, az igazi önazonosság Isten ajándéka. Könyve az önismeret és istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, hogyan találhatunk rá Krisztusban valódi énünkre, és miképpen élhetünk ennek megfelelően. A valódi önismeret feltétele, hogy olyannak lássuk önmagunkat, amilyennek Isten lát minket. Az igaz istenismeret feltétele pedig az, hogy Istenről ne csupán elvont fogalmaink vagy elképzeléseink legyenek, hanem személyes tapasztalatokkal is rendelkezzünk róla. Semmi sem lehet ennél fontosabb, hiszen ha megtaláljuk valódi énünket, akkor Istenre is rátalálunk; ha pedig rátalálunk Istenre, akkor a leghitelesebb énünkkel találkozunk - írja a szerző. David G. Benner mélylélektannal foglalkozó nemzetközileg elismert író, előadó és mestertanár. Több évtizedes pszichoterápiás tapasztalattal rendelkezik, harminc könyv szerzője és szerkesztője, melyeket 18 nyelvre fordítottak le.

A könyv ára: 1980.-

Kategória: lelkigondozás
ISBN: 963-288-232-1
Oldalszám: 124

 

 

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail:
Tárgy:
Üzenet:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar