Azusa utca és azon túl - Igaz történetek

Tommy Welchel & Michelle P. Griffith

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI SOHA NEM ÉRT VÉGET!
Egy nemzedék kérdezi ma: „Hol vannak Istennek minden csodatételei, melyekről apáink beszéltek nekünk?” (BÍRÁK 6 :13).

Ezt a kérdést a They Told Me Their Stories (Megosztották velem történeteiket) bestseller szerzője, Tommy Welchel válaszolta meg. Tommy egykor a valaha történt egyik legnagyobb szellemi kitöltetés, az Azusa utcai ébredés szemtanúi körében élt. Ez idő alatt olyan csodákról szóló beszámolókat jegyzett fel, amelyeknek ezek az emberek fiatalként voltak a szemtanúi, vagy éppen ők vitték véghez azokat. E bizonyságokat világszerte meg is osztotta, ami nem szűnő bámulatos eredményekkel járt: egy csodatevő Isten körül rendkívüli gyógyulások és természetfeletti jelenségek történnek, és lehetetlen helyzetek oldódnak meg.
Miközben azokról a csodákról olvasol, melyek az Ő Szellemének hatalmas működése folytán következtek be, felbuzdul majd a hited

• mások bátorítására azzal, hogy Isten ma is gyógyít;
• arra, hogy személyesen is higgy a csodákban a magad életében; és
• arra, hogy természetfeletti áttörésre vezess olyan embereket, akiknek Isten érintésére van szükségük.

KÉSZÜLJ F E L ARRA, HOGY MEGTAPASZTALOD I S T E N SZELLEMÉNEK F R I S S K I TÖLTETÉSÉT… MOST! TOMMY WELCHEL pályafutása egy nélkülözéstől sújtott családban indult, egy írástudatlan anya és egy goromba apa gyermekeként, ma pedig már az Azusa utcai ébredéshez kapcsolódó „utolsó élő kapocsként” ismerik. Miután kihullott az iskolából, bűncselekmények elkövetéséből élt, amikor azonban 17 évesen átadta az életét Krisztusnak, természetfeletti módon megváltozott. Pályája során többek között biztonsági szolgálatot látott el, és szakképzett magánnyomozóként dolgozott. Mára nyugállományba vonult, Marlene-nel, a feleségével Arizonában él. MICHELLE GRIFFITH az Iron Image nevű kiadóvállalat társtulajdonosa Marckal, aki sok éve a férje. Producerként, íróként és videoszer¬kesztőként működött, emellett szabadúszó újságíróként is, írói karrierje részeként. Jelenleg első forgatókönyvén dolgozik. Legnagyobb befektetése azonban a három gyermeke, Connor, Victoria és Camryn. A Griffith család a Centura kerületben él, a napsütötte kaliforniai partvidék közelében.

A könyv ára: 2450.- Kiadói ár: 2085.-

Kategória: regény
ISBN: 978-615-5246-44-9
Oldalszám: 184
Méret: 152x228
Tömeg: 215g
Kivitel: kartonált, ragasztókötött
Kiadás ideje: 2015. május 27.

 

 

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar