Nézz fel az égre még egyszer!

Történetek a rácsok mögül

A börtönvilág az emberi élet olyan állapota, ahonnan a kiszabott büntetés ideje alatt kifelé nem, csak befelé lehet szabadulni. Ott a zárka mélyén ugyanis történhet valami, egy találkozás Istennel. Ezek a történések bensőséges világot alakítanak ki, amely teljesen ellentmond annak a helyzetnek, amelyben a fogvatartottak vannak. Megtérések és az ahhoz vezető utak jelennek meg a könyvben, és teszik érthetővé, elfogadhatóvá azt az embert, akit a társadalom elkülönít. Nagy utat kell végigjárni az olvasónak, ha őszintén szembe akar nézni azokkal, akik megengedik, hogy vallomásaikon keresztül a lelkükbe belelássanak. (L. Molnár István előszavából)

A kötetben szereplő írások a Református Börtönmisszió lelkészei által gondozott fogvatartottak vallomásai életükről, vétkükről, kiútkereséseikről és Istennel való találkozásukról, arról, ahol éppen életük útján tartanak. Megszólítanak fogolytársakat, családtagokat, hívő és nem hívő embereket. Megjelenik bennük az emberi vétek mélysége, sötétsége és Isten megújító hatalma.

A könyv ára: 1100.-

Kategória: életrajz
ISBN: 978-963-558-277-8

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar