Az istenfélő nők szokásai

JOYCE MEYER

Aki megváltoztatja a szokásait, megváltoztatja az életét!

Mindennapi életünket szokásaink alakítják ki. Vannak köztük jók is, például az, hogy eljárunk munkába, rendszeresen fogat mosunk, vagy kuponokat használunk a vásárlásnál, hogy pénzt takarítsunk meg. Akadnak olyan szokásaink is, amelyeken szívesen változtatnánk – ilyen a körömrágás, a túlzott koffeinfogyasztás vagy az ingerlékenység.

A rendkívül népszerű szerzőnek ebben a kötetében felfedezhetjük, milyen szokásokat kell kialakítaniuk az istenfélő nőknek – azoknak, akik szeretnének egyre növekedni Istenben, és úgy élni, ahogyan az Előtte kedves.

Isten azt szeretné, ha megelégedett életet élnénk szoros közelségben Vele. Ha a helyes változásokra összpontosítunk, engedelmeskedünk az Úr útmutatásának, és együttműködünk a Szent Szellemmel az Isten szerinti szokások kialakításában, egyre inkább olyanná formálódunk, amilyennek Isten látni szeretne. Átélhetjük azt az örömöt és céltudatosságot, amely abból fakad, hogy betöltjük az életünkre vonatkozó tervét és céljait.

A könyv ára: 2490.- Kiadói ár: 2115.-

Kategória: tanítás
ISBN: 978-615-6017-19-2
Oldalszám: 192
Méret: 118x178
Kivitel: kartonált
Kiadás ideje: 2021. február 17.

 

 

Kedves Látogató! Szeretnénk jelezni, hogy a honlap nem feltétlen naprakész adatokat tartalmaz a termékeinket és az árakat illetően.
Javasoljuk, hogy keresd fel a webáruházunkat, ahol még jobb kedvezményeket is kapsz, és naprakész adatokat talász.

Szeretettel
a S(z)ószórók

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar