A demokrácia védelmében

A szabadság erejével a zsarnokság és a terror ellen

Natan Saranszkij és Ron Dermer

"Húsz évvel ezelőtt, itt a lefortovói börtönben a KGB tisztjei azt mondták nekem, hogy a szovjet zsidóságért alapított mozgalom halott, és az ellenzéki mozgalomnak vége. Húsz évvel később a KGB eltűnt, a Szovjetunió felbomlott, a globális kommunizmus összeomlott, több, mint egymillió zsidó elhagyta a Szovjetunió nevű hatalmas börtönt, több százmillió ember pedig szabad."

Natan Saranszkij, a Gulag egykori foglya 1996-ban az izraeli kormány minisztereként tért vissza Moszkvába. Az ellenzéki mozgalom egyik vezetőjeként kilenc évet töltött a szovjet rendszer börtöneiben. Kiszabadulása után a nemzetközi hírű emberi jogi aktivista, majd befolyásos politikus lett. Több, jobb- és baloldali izraeli kormányban szolgált miniszterként, és Ariel Saron mellett miniszterelnök-helyettesi posztot is betöltött.

Leghíresebb művében, A demokrácia védelmében Saranszkij azt javasolja, hogy újra a szabadság és az emberi jogok érvényesülése legyen az a mérce, amelytől a demokratikus országok a támogatásukat - többek között a Közel-Keleten - függővé teszik. Azok a rendszerek, amelyek elnyomják a saját népüket, nem lesznek megbízható partnerek, mivel a zsarnokság veszélyt jelent a békére - állítja Saranszkij.

A könyv ára: 2990.-

Kategória: Politika
ISBN: 978-963-069169-7
Oldalszám: 280
Tömeg: 400g
Kivitel: Puhatáblás
Kiadás ideje: 2010. január 1.

 

 

A termékek megrendelhetők levélben vagy telefonon az alábbi elérhetőségek egyikén:

E-mail: immanuel@immanuel.hu

Immanuel Alapítvány
Budapesti iroda:
1056 Budapest, Belgrád rakpart 26. 2/3. (Molnár utca 3. 2/3.)
Telefon: +36 1 267 1551
+36 20 776 2585
(+36 94 508 637)

Immanuel Alapítvány Kiadója - Merj szeretni, Élő víz, Isten ígéreteinek kincsestára, Aranyalma ezüst tányéron, Mily gyönyörűséges a Te szerelmed, A Viskó, Apáról fiúra, Apáról leányra, Gyermekszületés, Hagyd hogy férfi legyen, Böjt, A menny, Pokol, Még többet, Zsoltáros, Boszorkánykanyar